A cégautók után befizetett adókról 2014-2015-ben

hirdetes
A cégautók után befizetett adókról 2014-2015-ben
Kérjük értékelje az olvasottakat!

A központi költségvetésbe befolyó összegek nagy részét az adók teszik ki. Így adó van kiróva több dologra, amely a birtokunkban van, legyünk vállalkozók vagy hétköznapi emberek, teljesen mindegy. Ahogyan a személyes javainkra is adóznunk kell, így az sem okozhat meglepődést, hogy a vállalkozók is a cég birtokában levő javakra ugyanúgy kötelesek adózni. Az adók napjainkban egyre szélesebb skálán jelentkeznek, és magasabb értékkel bírnak.

A cégautó adó tulajdonképpen egy olyan pluszköltség, amelyet az adott cég kell megtérítsen, ha olyan gépjárművel rendelkezik, amelyet nem kizárólagosan magáncélra használnak. Ezt az adót olyan autókra szabják ki, amelyek nem magánszemély, hanem egy cég vagy szervezet tulajdonában állnak.

A cégautó szükségessége

Az cégnek két lehetősége van, ha mindenképpen szükségük van autóra az alkalmazottaknak, hogy dolgozhassanak. Ez történhet céges autóval vagy saját autóval, amelynek költségit elszámolják a cég felé. Többször is megfontolandó egy vállalkozónak, hogy a cégének szüksége van-e cégautóra vagy sem, hiszen a második lehetőség is választható. Ám nem minden érv szól a cégautó ellen, ugyanis a cégautó marketing szempontból igencsak kapós része lehet a cégnek.

Viszont a kisebb, most induló vagy anyagilag nem olyan helyzetben álló cégek nem engedhetik meg maguknak ezt a mértékű kiadást. Ezt a döntést is, mint bármilyen más kiadással kapcsolatosat, a pénztárcához mérten kell meghozni. Ám van még egy fontos tudnivaló ezzel kapcsolatosan. Ha jobbnak látjuk inkább megtéríteni a munkásnak a magánautó költségeit, akkor sincs ennyire egyszerű dolgunk, ugyanis erre vonatkozóan is vannak szabályok. Ez egyértelmű, hiszen ebben az esetben, ha nem lenne semmilyen szabályzás, akkor mindenki ezt az utat választaná, és senki nem fizetne cégautóadót. A szabályzás annyit takar, hogy egy megszabott visszatérítési összeg felett ugyancsak kell fizetni cégautóadót. Ez a visszatérítések elszámolásából ellenőrizhető.

A cégautóadó 2015-ben

Jövőre sem fog változni a cégautóadó az eddigihez képest. Az adót ugyanúgy az adott gépjármű teljesítménye és a környezetvédelmi besorolása határozza meg. Az adó összege 7700 Ft és 4400 Ft között fog mozogni.

Kivételek

Néhány esetben a cégautók is mentesülnek az adó alól, ezek olyan eseteket takarnak, amikor a cégautó valamilyen szinten a köz hasznát szolgálja. Ilyenek a következők: egyházi, karitatív szervezetek munkájához szükséges, közegészségügyi, háziorvosi, járványügyi, egészségvédelmi, halottak szállítására, súlyosan fogyatékos személyek szállítására használt gépjárművek, valamint azok a gépjárművek, melyek jogosan felszereltek megkülönböztető jelzéssel. Egy másik kivételes eset, ha a munkás költségtérítést kap, de csak arra a költségre, amelyet a magángépjárművével munkába járásra költ.

Ha a magángépjárművét a munkás más céggel kapcsolatos ügyek intézésére is használja, és erre térítést kap, akkor a fentebb említett szabályozások vonatkoznak rá. Bármilyen más esetben a cégautóadó kötelező jellegű, és elmulasztása büntetendő.

Share Button