Így kezdjük a visszér kezelését!

hirdetes
Így kezdjük a visszér kezelését!
Kérjük értékelje az olvasottakat!

A visszér kezelése olyan terület, melyre mindenképpen megéri figyelni. A betegség előrehaladott állapotában sajnos komoly egészségügyi kockázattal jár, ezért célszerű időben elkapni azt, és életmódváltással tenni a helyzet rosszabbodása ellen. Kezdetben csak elnehezedő láb-érzéssel szembesülnek a páciensek, majd idővel megjelennek a semmi mással össze nem téveszthető, kidudorodó erek. Nem pusztán az esztétikai probléma miatt kell azonban foglalkoznunk ezzel, hanem a későbbi gondok megelőzése érdekében is. A Hillvital.hu azt ajánlja az érintetteknek, hogy a visszér kezelése kapcsán figyeljenek a külsőleges ápolásra is, melyhez ma már remek balzsamok szerezhetőek be.

A túlsúly komoly kockázatot jelent!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a plusz kilók bizony számos betegség kiindulópontjának számítanak. Nincs ez másként akkor sem, ha visszerességről van szó. Az ízületeken túl az érrendszernek is többlet-terhelést jelent minden egyes felesleges kiló, éppen ezért a visszér kezelése érdekében nélkülözhetetlen a normál testsúly elérése. Természetesen ez korántsem olyan egyszerű, mint amennyire könnyű ezt javasolni. Pláne így van ez akkor, ha jelentős, akár 20-30 kilós feleslegről van szó. Jó hír azonban, hogy következetes munkával és a mindennapi étkezésre való odafigyeléssel szépen haladhatunk a kitűzött célok felé.

viszér

Orvosok, dietetikusok és fitness szakemberek is azt szokták javasolni, hogy semmiképp ne éhezéssel igyekezzünk megszabadulni a feleslegtől. Ez a visszér kezelése kapcsán is nagyon fontos, ugyanis ha hiányoznak a szervezetből a létfontosságú mikroelemek, akkor annak az érrendszer is hátrányát látja. A sok zöldséggel, gyümölccsel, valamint a megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel azonban sokat tehetünk az egészség megőrzése és a visszér kezelése érdekében.

Fokozott C-vitamin bevitel

Ugyan a C-vitamin vízben oldódik, és a felesleg hamar kiürül a szervezetből, ez azonban nem indokolja, hogy kerüljük az étrend-kiegészítők szedését. Napjainkban alapvető lenne, hogy mindenki szedjen C-vitamint, hiszen remek hatással van az egészségre. Persze az is lényeges, hogy természetes formában is hozzájuttassuk a szervezetet. A citrom és a paprika remek C-vitamin-forrásnak bizonyulnak, és visszér kezelése során sem hanyagolhatjuk el ezek rendszeres fogyasztásukat. Jó választás lehet az ásványvízbe kevert frissen facsart citromlé, mellyel ráadásul a fogyást is megtámogathatjuk.

Természetes hatóanyagok külsőleg

A visszér kezelése kapcsán fontos szerep jut a külsőleges kezelésnek is. Ehhez ma már sokféle kiváló minőségű balzsamot beszerezhetünk. Érdemes előnyben részesíteni azokat a fajtákat, amelyek többféle hatóanyagot tartalmaznak egyszerre. S hogy melyek a leginkább alkalmas gyógynövények a visszér kezelése érdekében? A varázsmogyoróról egyre többen tudják, hogy eredményesen bevethető a visszér kezelése terén, de a fekete áfonya, az indiai gázló, a szőlőlevél is hasonló jellemzőkkel bírnak.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az életmódváltás remek döntés a visszér kezelése érdekében. A táplálkozási szokások átalakításának jótékony hatásait közérzetünkön és a visszeresség állapotán is megérezhetjük. Ha mindehhez a megfelelő készítményeket, balzsamokat alkalmazzuk, akkor elejét vehetjük a kínzó fájdalmaknak, a nehézláb-érzésnek és persze az esztétikai szempontból sem túl szép látványnak. Ne feledje, a visszér kezelése természetes módon is lehetséges, ám ehhez az élet minden területén komplex odafigyelésre van szükség!

Share Button