Még a mai napig is vitatott kérdés, hogy az okostelefonoknak vajon milyen hatása van a fiatalokra nézve. Sokan ellenzik, hogy akár egy középiskolás korú gyereknek is saját telefonja legyen, még mások már az alig pár éves, óvodás gyereknek is külön készüléket vásárolnak.
A végletek között van valahol az igazság, mert tény, hogy az okostelefon elterelheti a figyelmet és a szociális közösségi életen is csorbát képes ütni a reszocializációs hatása miatt, másfelől viszont már a legkisebbeknek is képesek vagyunk az eszközök segítségével fejleszteni a kézügyességüket a mozgáskoordinációjukat és a logikai fejlődésüket is.
Az idősebb korosztály számára, maga az internet adta korlátlan lehetőség az, ami egyszerre hordozza önmagában a veszélyeket és a mérhetetlen tudásbázist is.
Az okostelefonos alkalmazások könnyedén válhatnak digitális magántanárokká. Az akár egy idegennyelv elsajátítására is interaktív módon képes oktatócsomagok és a számtalan digitális könyv mind mind egy fejlettebb, okosabb társadalmi réteget vetít maga elé, másfelől viszont ugyanezen a platformon képes felügyelet nélkül terjedni olyan tartalom is melyek részben vagy egészben az illegalitás határait súrolják.
A kérdésre a választ valószínűleg a nevelés és a hajlandóság tudná megválaszoni, hiszen minden fiatal előtt ott van mindkét lehetőség és csak a jó utat kell választaniuk ha kezükbe veszik a telefonjuket.
A mobiltelefonok szerepe az oktatásban
Több ország után, most hazánkban, Magyarországon, a fővárosban, a Lisznyai utcában is elindulni látszik a digitális forradalom. Szülői kezdeményezésre, pedagógusi támogatással, a hivatalos tanmenet mellet ugyanis sikerült néhány modern eszközt becsempészni az unalmas órákba. A diákok is unták a fénymásolt néma térképeket, kopott matek feladatokat és örömmel fogadták, amikor néhány számítógépen, projektoron vagy mobiltelefonon egy új oktatási módszert is megismerhettek.
A legtöbb eszközre már adott, akár ingyenes verzióban is elérhető módon valamilyen vicces vagy szórakoztató oktató alkalmazás. Így a gyerekeknek készült, játékszerű földrajz, matek vagy biológiai oktató programok – játékos formában – sokszorta hatékonyab módon képesek ugyanazon tudást átadni.
Az egyelőre tesztüzemben működő kezdeményezést a szülők és a tanárok anyagilag is önfanianszírozzák a gyerekek érdekében. Reméljük hamarosan nagyobb teret kapnak országos szinten is a tanárok a tanítási módszereik bővítésére, modernizálására mert ezt a digitális oktatást a gyerekek jobban élvezik és a hatékonysága is számokban mérhető.
Ez történt Dániában miután a fiatalok egész nap a mobiljukat nyomkodták
A dániai Bűnmegelőzési Tanács hosszútávú megfigyelést végzett, hogy kiderítse azt a tézist, miszerint „a mai fiatalok sokkal veszélyesebbek mint az őket megelőző generáció”. Természetesen sok szülő és vádaskodó a modern technológiát, a veszélyes játékokat és magát az okostelefonokat tette felelőssé az eldurvuló helyzet miatt.
Az elméletek szerint a mai játékok és közösségi életformák érzéstelenné teszik a fiatalokat, akik egyre több mindent bevállalnak akár csak a hecc kedvéért is. Így a bolti lopások számát is a mobiltelefonok rovására írták.
A felmérés bebizonyította, hogy a 14-15 éves korosztályban egyáltalán nem nőtt a mobilozás hatására a bűnelkövetés. Sőt!
A 27 év alatti korosztályban 29%-al még csökkent is. Az érdekesnek bizonyult adatot elsősorban az okosotelefonokon elérhető ingyenes internetezési lehetőségeiben látták. Hiszen régebben, még a fiatalok „bandáztak”, megnőtt a bűnelkövetés veszélye de a „mai fiatalok” egyre inkább élnek online szociális életet és a személyes találkozások alkalmával is – nem túl hasznos módon – jelentős időt töltenek a mobiltelefonjuk társaságában.
Ez viszont ilyen formában pozitív hatással van a fiatalkori bűnözések csökkenésére.