Alkalmanként nehéz eldönteni, hogy a beszélgetőpartner rosszul kommunikál vagy komolyabb problémával, beszédzavarral küzd. Míg az előbb egy tanulási folyamat eredménye, az utóbbi lehet veleszületett- vagy kialakult rendellenesség. Tény és való, sokszor összekeverhető a kettő, mivel annyira rosszul kommunikálunk, hogy a helytelen kifejezésmódok beillenek beszédhibának is.
Gyerekek esetében üti meg a kritikus pontot; elsősorban a multimédiás eszközök intenzív használata hátráltatja vagy visszaveti a beszédfolyamat kialakulásának helyességét. Jószerivel a mai gyerekeknek alig van alkalmuk gyakorolni anyanyelvüket, mivel a rövid SMS vagy csatszövegek akadályozzák a komolyabb mondanivaló megfogalmazását. Összefoglalva: a fiatalok nem használják ki agyuk beszédközpontját maximálisan, szókincsük nem fejlődik, s a tőszavakra korlátozódik.
A nyelvünk fejlődése
Míg az iskolákban az irodalmi magyar nyelv oktatása közben a tanárok nagy hangsúlyt fektetnek a helyes hanghordozásra, a hangok kiejtésére, a hétköznapokban a beszéd elkorcsosulása figyelhető meg. Főleg a tinédzser korú fiatalok mondanivalója, kifejezésmódja aggasztó. Bár saját szövegkörnyezetükben érthetőek a gondolatok, az idősebb generációhoz tartozók csak csóválják a fejüket a csá, csövi, sirály, király, okés, oksa szavak hallatán. Nem mintha a szleng nem lenne természetes járuléka a nyelvfejlődésnek, de azért érdemes megfigyelni, hogy egyes gyerekeknél többről is szó lehet, mint korosztálybeli sajátosság.
Néhány gyereknek kényelmes tőszavakban- és mondatokban kommunikálni, mivel így nem derül ki, hogy a hosszabb szavak kiejtése gondot okoz. Nemcsak dadogás, de más, esetleg betegségre utaló jelet is eltitkolhat így a beszédgyakorló. A kamaszok közötti telefonos üzenetváltás pedig annyira megszokottá vált, hogy a szülő elfelejti, hogy nem biztos, hogy például egy kötelező irodalmi olvasmányt kivonatolva, esetleg vázlat formájában kellene olvasni a neten lógva a nap 24 órájában.
A beszédmód és a társas kapcsolatok alakulása között összefüggés figyelhető meg
A kutatók szerint a szókincs apadása negatívan hat a társas kapcsolatok fenntartására. Például egy szerelmes fiú hogyan tudná szerelmet vallani a lánynak, ha érzelmeit nem tudja mondatokba foglalni? Hogy jelezze valaki megbántottságát a világ felé, ha sértettségének tárgyát nem tudja megnevezni?
Ilyen s ehhez hasonló problémák merülnek fel a 21. században Magyarországon és valamennyi országban, ahol a multimédia átveszi az irányítást a gyermekek életében. Félő, hogy az újabb technikai vívmányokkal csak erősödik az elpártolás az olvasástól, mely megmentője lehetne az emberi kapcsolatoknak. Járulékos veszteségként könyvelhető el, hogy az önkifejezés nehézségéből fakadóan a nyelvi kifejezések vesztenek szépségükből, mivel a cél a gyors információ átadás és nem az esztétika. S minél igénytelenebb valaki a nyelvben, annál valószínűbb, hogy hátrányát „nagyot mondással”, vulgáris eszközökkel próbálja leküzdeni elfeledve azok bántó élét. S e szemszögből figyelve, szomorú elgondolni, hogy s mivé is alakulhat egy-egy pár-, illetve szülő-gyerek kapcsolat, nem beszélve egyéb, közösségben betöltött szerep formálódásáról.
