A közösségi média, és az okostelefonok világába született fiatalok már el sem tudják képzelni a világot mobiltelefon nélkül. Talán ez az egyetlen dolog, amit mindenki, minden helyzetbe magával hordoz. A mobiltelefon, ami az elején hatalmas készülék volt, időről időre aztán az volt a menőbb, akinek kisebb telefonja van.
Most pedig újra a nagy mobiltelefonok hódítanak, már érintőképernyős változatban. Régen még csak hívást tudtunk indítani, és fogadni, majd jött az SMS, most pedig már ritka, ha az ember mobiltelefonján nem tud internetezni, hiszen ez is teljesen természetessé vált. 30 évvel ezelőtt még az is nagy csoda volt, ha volt olyan magyar család, akinek volt otthon vezetékes telefonja.
Érdekességek a legelső mobilhálózatokról
A legelső mobilhálózatot 1985. január 1-én kapcsolta fel a Vodafone anyavállalata és ez csupán négy bázisállomáson működött. A mobilhálózatot elsőként Sir Ernest használta, aki Michael Harrison, az akkori Vodafone elnökének fia. Egy újévi ünnepségről lépett meg titokban, hogy tesztelje a hálózatot. Pontban éjfélkor hívta fel a londoni Parlamentből apját, hogy Boldog Újévet kívánhasson neki.
Ezt az első telefonhívást akkoriban még egy 5 kg nehézségű Vodafone VT1-es típusú mobiltelefonnal tette meg.
1993-ban robbant be a köztudatba az SMS. Az első üzenetben Neil Papworth Békés karácsonyt kívánt barátjának, Richard Jarvisnak, aki a Vodafone-nála dolgozott. Ezután nem sokra rá, csupán négy év kellett, hogy az első fényképes üzenetet is elküldték mobiltelefonról.
A képen Philippe Khan volt, aki a fotón az újszülött kislányával volt látható. A technológia fejlődésével először a hézköznapi életbe is belopta magát a mobiltelefon mint mindennapi használati eszköz, majd a sorok száma, később a képernyő nagysága növekedett és a telefonok súlya és vastagsága csökkent.
A színes kijelzővel és a wi-fi technológia bevezetésével pedig egy olyan korszak vette kezdetét amire 1985-ben még csak nem is mertünk álmodozni.
Magyarország is mobil nagyhatalommá nőtte ki magát
1999 elején Hazánkban még csak 1,1 millió előfizetés élt, 2000 elejére pedig ez a szám 1,9 millióra nőtt. 2005 novemberére pedig az előfizetők száma 9,14 millióra gyarapodott. A hatalmas növekedés több dolognak is köszönhető volt, legelső, és kézenfekvőbb az volt, hogy csökkent a mobiltelefon készülékek ára, ezáltal sokkal többen vásároltak. Egy idő után a mobiltelefon alkalmas volt akár ajándéknak is, például karácsonyi időszakban is hirtelen ugrást mutattak az előfizetők száma.
Emellett előnye volt, hogy a fenntartási költségek is barátságosabbak lettek. A gyors elterjedést nagyban segítette a folyamatos fejlődés, ugyanis a mobiltelefonok tulajdonságai nagyon gyorsan fejlődtek. A legnagyobb cégek versenyeztek egymással, és a készülékeket minél változatosabb funkciókkal látták el.
2005-ben jelentek meg az érintőképernyős okostelefonok, melynek jellemzője az volt, hogy sokkal több tulajdonsággal rendelkezett, mint egy hívás vagy egy SMS fogadás.
A számítógéphez hasonló tudással rendelkeztek, illetve már képes volt az internethez is csatlakozni, onnan pedig különféle alkalmazásokat letölteni. Az okostelefonok elterjedése egyenlő lett az internetfüggők gyarapodásával. Az emberek hozzászoknak, hogy akárhol akármit megnézhetnek, vagy megoszthatnak ismerőseikkel.
Erre a közösségi média alaposan rásegített, hiszen a mai fiatalok nagy része napjának nagy részét a mobilfelületeken éli.