Még 2016-ban módosításra került az NMHH rendelet, amely szerint 2018 január elsejétől a kék számokat már nem használhatják a szolgáltatók. A rendelet minden előfizetőre vonatkozik, hiszen számtalan panasz érkezett be a hivatalba.
Az ügyfelek elmondása szerint sok esetben a megosztott hívás költség helyett, a teljes költséget kiszámlázták a hívó felekre a szolgálatók. A rendeletnek eleget téve, a Raiffeisen Bank 2018 január elsejétől teljesen új 80-as hívószámmal várja az ügyfelek hívását.
Raiffeisen Bank telefonszámok változásának okai
A rendelet kitér emellett a fogalompontosítási és jogtechnikai gyakorlatok módosítására is. A továbbiakban a 60-as hívószámok már egyáltalán nem kerülhetnek kiosztásra és minden szolgáltatónak 2018 január elsejéig be kell vezetnie az új 80-as hívószámokat. A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság a sokasodó panaszok miatt tette meg a szükséges lépéseket, amelynek betartása minden szolgáltató számára kötelező. Ezután is a telefonok nyomógombjai segítségével lehet kiválasztani a menüpontokat az ügyfélszolgálat elérésének érdekében.
Természetesen azok az ügyfelek, akik nem kívánják ezt a módot választani továbbra is beszélhetnek az ügyfélszolgálatos kollégákkal, hiszen sokszor olyan kérdések is felmerülnek, amelyek nem biztos, hogy a menürendszer segítségével válaszadásra kerülhetnek. A Raiffeisen Bank a +36 80 488 588 telefonszámon érhető el 2018 január elsejétől, így ezt a számot érdemes még most elmenteni, hogy az újévben ne érjen bennünket meglepetés.

Raiffeisen Bank új telefonszámai 2018.01.01.-től
Raiffeisen ügyfélszolgálati mellékeket így használja január 1-től
A telefonos ügyfélszolgálaton a következő ügyeket tudjuk elintézni az egyes menüpontok segítségével.
Az 1-es menüpontban a lakossági ügyfelek élőhangos ügyintézése érhető el, itt Direkt PIN kóddal teljes körű ügyintézésre van lehetőség. Aktiválhatjuk a bankkártyákat, számlaegyenleget és számlaforgalmat kérdezhetünk le, intézhetjük a megtakarításainkat és a befektetéseinket, emellett a hiteltermékeket is megismerhetjük. A 2-es menüpontban az automata ügyintézés érhető el.
Számlaegyenleg lekérdezés, belföldre történő forint átutalás, Direkt PIN ügyintézés, aktiváló kód kérés is intézhető. Ebben a menüpontban lehetőségünk nyílik az éppen aktuális valutaárfolyamok lekérdezésére, a OneCard Hitelkártya regisztrációra és az új bankkártyák aktiválására. A 3. menüpontban a vállalati ügyfelek és a vállalkozók intézhetik mindennapi bankügyeiket. Itt az elektronikus szolgálatásokhoz nyújtanak segítséget, emellett Direkt Pin kóddal teljes körű ügyintézés bonyolítható le.
Számlaegyenleg és termékinformációk esetén
Számlaegyenleget lehet lekérni és számlaegyenleg információkat, valamint banki termék információkhoz is hozzájuthatunk. A Direkt Pin kódot is ebben a menüpontban lehet megváltoztatni, valamint bankfiókba is itt tudunk időpontot kérni, foglalni. A társasházi és lakásszövetkezetek a 4. menüpontban intézhetik a számlákkal kapcsolatos ügyeket, itt kérhetnek termékinformációkat és foglalhatnak időpontot a Raiffeisen Bank fiókjaiban.
Az 5. menüpontban a lakossági ügyfelek elérhetik az aktuális banki ajánlatokat. A 6. menüpontban a bankkártyákat és a hitelkártyákat lehet azonnal letiltani, amelyre főleg most az ünnepek alatt nagyon nagy szükség lehet. A 9-es menüpontban az összes banki információ angol nyelven is elérhető. A 0-s gomb segítségével azonnal egy ügyintézőhöz irányít mindenkit a rendszer.
Kép forrás: Raiffeisen Bank hírlevél