Egyre többen rendelkeznek Vodafone telefonszámmal, hiszen az év közben meghirdetett akciók során az ügyfelek néha még sorban is állnak a vodafone üzleteknél vagy partnereknél. A Vodafone minden évben több akcióval és kedvezményekkel is várja az ügyfeleket. A cég évről évre kész megújulni, hiszen folyamatosan kiértékeli a vásárlói igényeket és ennek megfelelően végzi el fejlesztéseit. 2018 év elején ők rukkoltak elő először az easy rider alkalmazással, amelynek segítségével az ügyfelek könnyedén kifizethetik a parkolási díjakat és az autópálya matricákat.
A Vodafone telefonszám mellé hihetetlen készülék kínálat társul
A Vodafone telefonszám mellé természetesen készülékeket is kínál, de emellett számtalan tablet és kiegészítő is megvásárolható. A telefonok mellett érdemes megemlíteni a tablet kínálatot is. Huawei, Alcatel, Apple, Samsung, Vodafone márkák közül válogathatunk. Sokak kedvence az Ipad, amely már 9490 havi törlesztőrészlet ellenében elhozható. Az ezüst színben kapható, Apple Ipad MobilNet Start kártyával, 2 év hűségnyilatkozattal havonta 12480 forintba kerül. Ebbe az összegbe az Ipad törlesztőrészlete és a kártya használat is benne van.
A MobilNet Start kártya 5GB adatforgalmat tartalmaz, amelyet belföldön és az EU országokban egyaránt felhasználhatunk. A teljes készülék ár 199 290 forint. 21 hónapon keresztül szükséges a törlesztőrészleteket fizetni, majd a 22. hónaptól már csak a tarifacsomagot, amelynek ára havonta 2990 forint lesz. Láthatjuk, hogy a kedvező törlesztési lehetőség sokak számára elérhetővé teszi, hogy végre saját Ipad-dal rendelkezzen.
Akik nem ragaszkodnak az Apple termékeihez és egy olcsóbb tabletet szeretnének vásárolni, azoknak a Huawei MediaPad T3 tabletet javasoljuk. A készülék fele annyiba kerül, mint az Ipad és a havi törlesztőrészlete a kártyával együtt 6180 forint. A 22. hónaptól itt csak az 5GB adatforgalmat kell kifizetni havi szinten.
A Vodafone telefonszám a családoknak is számos kedvező lehetőséget kínál, ha telefonálásról van szó
Már nagyon sok család tette le a voksát a Vodafone Family csomagja mellett, hiszen egy többtagú család hatalmas kedvezményeket vehet igénybe minden hónapban. A verhetetlen díjakkal rendelkező Vodafone telefonszám csomagok 3 vagy akár 4 főre is megvásárolhatók. 3 fős családnál egy Go M előfizetés havonta 13 970 forint. Vodafone irányba teljesen korlátlanul lehet beszélni, azaz a családtagok teljesen ingyen beszélhetnek egymással. ha nem Vodafonos telefonszámot hívunk, akkor 200 perc foglaltatik benne a csomagban. Emellé természetesen 2 GB adatforgalmat is nyújtanak, amely belföldön és az EU-n belül bárhol felhasználható. Ha gyermekünk az EU területére készül egyetemre, főiskolára, vagy éppen dolgozni, akkor mindenképpen érdemes egy Vodafone Family csomagra előfizetni. A Red M előfizetés ugyanígy 3 főre havonta 21 970 forint. Itt már bármilyen számot is tárcsázunk, teljesen ingyen tehetjük meg. Az adatforgalom ennél a csomagnál már 4 GB.
A Family ajánlatok mellett a Vodafone gondolt a gyerekekre és a fiatalokra is
A Vodafone telefonszám csomagok közül a KID gyerekkártya a 6 és 18 év közöttieknek szól. A díjmentes családi beszélgetések feltöltés és havi díj nélkül érhetők el. 2 előfizetés mellé már teljesen ingyen lehet igényelni a szükséges SIM kártyát. Itt is lehet a csomagban foglalt adatforgalom fogyása esetén plusz adatot feltölteni, így ez egy kimeríthetetlen internetezési lehetőséget is jelent. A KID káryta segítségével családon belül 60 percen keresztül teljesen díjmentesen lehet beszélni és ezután is kedvező percdíjjal vásárolhatunk plusz perceket. A Vodafone You csomag díjmentes beszélgetést jelent a családtagokkal és a többi Jou taggal egyaránt. A csomaghoz 2GB adatforgalom is jár, így a netezést és a közösségi élményt is biztosíthatjuk a fiatalok számára. Akik a Vodafone Family csomagon belül választják ezt a lehetőséget további 6000 Ft havidíjkedvezményt is elérhetnek. A Vodafone oldalán található egy üzletkereső, amelynek segítségével már most megnézhetjük, hogy hol lehet a közelben az előfizetéseket megvásárolni.
Ha nem szeretnénk egyáltalán kimozdulni otthonról, akkor irány a Vodafone webshopja, ahol mindent el tudunk intézni egy helyen és csak a bankkártyánkra lesz szükségünk. Akik inkább telefonon keresztül intéznék a vásárlásokat, azoknak a 1401-es telefonszámot kell tárcsázniuk és kérhetnek egy visszahívást az ügyfélszolgálattól, így a hívás sem fog sokba kerülni.